2017. október 24., kedd

Fordítva

Az ifjúsági regény, amit fordítottam az első lesz az adott szerzőtől, ami megjelenik nálunk.
Azon kezdtem el gondolkodni, kinek a felelőssége, mi kerül a srácok kezébe -- mármint azokéba, akik egyáltalán olvasnak. Az is eszembe jutott, tulajdonképpen nem is csodálkozom, hogy egy csomóan már nem olvasnak (vagy mást olvasnak!), hiszen a korosztály számára hozzáférhető könnyedebbnek, szórakoztatóbbnak számító könyvválaszték elég gyér.
A környezetemben lévő tizenévesek, főleg a srácok, keveset olvasnak. A lányok tapasztalatom szerint többet, de az, hogy milyen az ízlésük (surprise, surprise), sokban múlik a környezetükön. Az előző suliban volt olyan tanítványom, aki falta ezeket a vámpírszerelmes izéket (nem, nem azért vagyok ilyen slendrián a fogalomhasználattal, mert lenézem a műfajt, hanem mert kicsit sem vagyok tapasztalt ezekben, és nem akarnék úgy tenni, mintha az lennék), a fiúk meg, akik olvastak, Glukhovskyt preferálták (őt én is bírom). Az új munkahelyemen eddig csak egy srác kezében láttam könyvet, az valami norvég krimi volt.

Ahogy haladtam a fordítással, két dologban lettem egyre bizonyosabb: 1) ez a könyv a fiatal lányokra nézvést kifejezetten káros 2) mennyire érdekes már, hogy a fordítás az igazi close reading -- tökéletesen ki lehet ismerni egy szöveg minden csínját-bínját. Mert hogy nem mindig tudod megfogalmazni, mitől rossz egy könyv, de ha végigfordítasz egyet, rájössz. 

Az első ponttal kapcsolatban az van, hogy, amikor megpróbáltam összegyűjteni, mitől vonzódhatnék ehhez a könyvhöz arra jutottam, hogy egyrészt a mottó szerint ez a félénk, visszahúzódó, bátortalan tiniknek nyújtana afféle közös lelki élményt, hát, mondom, okés, végre. A főszereplő viszont ehhez képest persze hogy nem egy pattanásos és csúnyácska (vagy legalább is magát annak gondoló) kamaszlány, hanem egy amúgy már (gondolom, a PC szexjelenet érdekében) nagykorúnak számító majdnem nő, akinek (bár persze szűz) volt már palija, ráadásul az a mániája, hogy 40-es, 50-es évekbeli filmsztárokat majmol, Audrey Hepburnt meg Lana Turnert. Ez a Lana Turner-haj visszatérő motívum a könyvben, na nem mintha a művésznőnek ne lett volna számtalan hajviselete, de oké, legyen ez egy kulturális referencia itten. Nos, ez a lány a neten megismerkedik egy fiúval, akivel nem mer a való életben is kapcsolatba kerülni, ellenben megpróbálja lenyomozni és kilesni, közben pedig találkozik egy kockás hasú (!), vállig érő hajú (!!) szörfössel (!!!), akit persze eleinte a velejéig utál, de aztán -- spoiler alert! -- összejönnek. Naná, hogy a második adandó alkalommal levetkőzik előtte, majd, miután nettó négy percben megbeszélik az élete nagy traumáját is (azt, amitől egyébként ilyen kurvára introvertált), megvan a szex is, ami persze földöntúli, érzéki, csodálatos, az ég a földdel összeér, a világ darabokra hullik, stb. Csak azért nem angolul idézem, hogy tényleg mindenki érzékelje a frenetikát -- tapasztaltam kollégák mondták, hogy erre persze megvannak az angolban bejáratott jelzők, hát én is simán alkalmaztam a Júlia-Romána regényújságokból tanult körítést. Minden csodálatos, öt perc múlva a kiscsaj már a második kotont keresi a szörfös furgon elsősegélydobozában, de aztán szerencsére talál egy ülések közé szorult cápafogat, nagyon izgi, majd meglátjátok.  
Szóval köszi, remélem, a félénk lányok összes problémája megoldódott, rohan mindenki Lana Turnert bodoríttatni, és ebből a szépen felépített narratívából az is kiderül, hogy nem baj, ha félénk vagy, ha a sminked tökéletes, a rucid meg vintage, biztos akad egy szörfös csávó.
Arról most nem is beszélek, hogy az, ami a könyv kb. 20. oldalától nyilvánvaló az olvasónak, azt a mi főhősinánknak csak a 390. oldal körül esik le, nem baj, sok dolga volt a gyerekkori traumák, a Lana Turner-hairstyle meg a srác közelében érzett folyamatos bizsergés miatt.

Ami még imponált, az a fejezetek elején lévő filmes mottók, elkezdtem régi Hitchcockokat nézni, Cary Grantre meg Montgomery Cliffre guglizni, aztán ahogy haladtunk előre, egyre erősödött bennem a gyanú, hogy a Pitch Perfect, a Harry Potter meg a Star Wars már nem kifejezetten vintage (igen, ez egy közkedvelt jelző a könyvben) filmek, sőt, a mi szerzőnk vagy az első, vagy az utolsó öt percet nézte csak meg. Azért persze hálás vagyok, hogy így újranéztem pl. a Ponyvaregényt (aminek szarkazmusából a filmben persze egy fél dekányi sincs), de meg kellett, hogy állapítsam, hogy a kultúrbeetetésként használt filmes metatext egy nagy kamu. A mottóknak semmi köze nincs a fejezetekhez.

Ami meg a close readinget illeti, nos, életemben ennyi 'says', 'murmur', 'grunt', 'raising brows', 'growling' nem jött még velem szembe egyetlen angol nyelvű könyvből sem, úgyhogy komolyan elgondolkodtam azon, feladata-e a fordítónak az, hogy stilisztikailag jobb eredményt hozzon-e létre, mint az eredeti. Ha a szöveghűség jegyében az összes szóismétlést lefordítom, az nekem is fáj, úgyhogy egy idő után hagytam a fejébe. A másik pedig, amit komolyan nem értek: mi a fenének kell minden egyes ráncbecsípődést verbalizálnia a narrátornak? Kit érdekel, hogy a vetkőzős jelenet közepén hogy mossa le a tengervíz a szikláról a moszatokat meg hogy sirályok vijjognak az épp szexelni készülő delikvensek feje fölött? Ez valami überrealista omnipotens pozícióból működtetett prózapoétika (haha, hogy kedvenc kollégámat idézzem)?

Közben persze, mivel autodidakta vagyok, vettem pár leckét, és megtudtam, hogy ezen remek szerzők zöme fanfiction szerzőként indult, aztán a jó sorsuk kiadót kormányozott a seggük alá. (Nem olvastam a fanfictiont sosem, nem sznobizmusból, hanem mert ennyire nem rajongtam soha semmiért, de azért vannak, akinek elhiszem, hogy a fanfic szerzők közül sokan jobb sorsra érdemesek -- nem, a mi szerzőnk nyilván nem tartozik közéjük).

Na, a lényeg, hogy a munkát persze fel- és elvállalom. Érdekes és tanulságos volt, mert sok minden lejött azzal kapcsolatban, hogy milyen regényt nem szabad írni, meg hogy hogyan lehet rávilágítani arra, hogy valami mind cselekményét, mind stílusát tekintve übergáz. És igen, talán a pénzügyi szempontokon túl lehetnének más megfontolnivalók is, bár komolyan kétlem, hogy ez a könyv nem a 300 forintos polcon végzi-e belátható időn belül. Akkor meg minek.
    

Nincsenek megjegyzések :

Megjegyzés küldése